Archívum

Leírás

Friss topikok

Who is Marylin Monroe?

2012.07.27. 12:09 lilikovacs

 

50 év legmeghatározóbb ruhái

 

Marilyn Monroe
született Norma Jeane Mortenson
 (Los Angeles1926június 1. –Los Angeles1962augusztus 5.)

 amerikai énekesnő, Golden Globe-díjnyertesszínésznő és szexszimbólum

 

Élete

Norma Jeane Mortensonként született Los Angelesben, de az édesanyja első férje után Norma Jeane Baker néven ismerjük. Gyermekkorát
nevelőszülőknél és intézetben töltötte. Apját nem ismerte, 
 anyja elmegyógyintézetbe került Norma 5 éves korában. 16 évesen otthagyta a gimnáziumot és férjhez ment. 1944-ben egy hadianyaggyárban dolgozott betanított munkásként, amikor a hadsereg egyik fotósa felfedezte, és nemsokára modell lett. 1948-ban a 20th Century Fox szerződtette kisebb szerepekre. marilyn_monroe_15.jpgEkkor festette szőkére a haját és változtatta meg a nevét. Pályafutására rányomta bélyegét a szexbomba-image. Sokszor próbált olyan szerepekhez jutni, amelyekben megmutathatná színészi képességeit is, de sem a filmgyártók és sem a közönség nem óhajtotta őt másnak látni. Monroe karrierje erotikus vonzerejére építkezett. 1950-ben a Mindent Éváról című Joseph L. Mankiewicz filmben tűnt fel egy epizódszerep erejéig. Első ismertebb filmje a Aszfaltdzsungel volt, de nemzetközi hírnevet a Niagara című filmmel szerzett. Marilyn Monroe a szexistennő trónjára emelkedett ezzel a szereppel. Ragyogó szőkeségével, szabályos arcával, nőies idomaival az „Igazi nőt” imádták benne.

 

1953-ban az első Playboy címlapján szerepelt.

1955-ben az Actor's Stúdió színiiskola tagja lett. Monroe magánéletét is szívesen célba vette a sajtó. Arthur Miller íróval kötött házasságát folyamatosan tudósították

1956–1961 között, csakúgy, mint John F. Kennedyvel és öccsével, Roberttel való viszonyát is. Sokak azt állítják, öngyilkos lett. Egyesek bizonyítékot vélnek felfedezni arra, hogy gyilkosságot követtek el ellene. Nagy mennyiségű Nembutal beöntést kapott.[1] Ezt azonban több kutatás is megcáfolta. Képei még mindig mindenhol megtalálhatók, mítosza semmit sem halványodott.

Marylin mára legendává és sok ember példaképévé vált. 


Marylin mondta:

"Nem tudom, hogy ki találta fel a magas sarkút, de minden nő tartozik neki."

"Adj egy lánynak megfelelő cipőt, és meg tudja hódítani a világot."

"Nekem is vannak érzéseim.És még mindig ember vagyok.Minden amit akarok az az,hogy önmagamért és a tehetségemért szeressenek."

"Én önző vagyok, türelmetlen, és egy kicsit bizonytalan.Hibázok,uralhatatlan vagyok és időnként nehezen kezelhető.De ha nem tudod kezelni ezeket a rossz dolgokat, akkor biztos, mint a pokol, hogy nem érdemled meg a legjobbakat sem. "

"Volt egy lány, aki tudta, hogyan lehet boldog akkor is, ha szomorú volt. És ezt fontos, hogy tudd."

"A nevem ott volt a fényben.Azt mondtam: ,,Istenem, valaki hibázott." De ott volt kivilágítva. És én ültem ott, és azt mondtam: ,,Ne feledd, te nem vagy sztár." De mégis ott voltak a fények." 

"Hollywoodban egy lány erénye még a frizurájánál is lényegtelenebb. Aszerint ítélnek meg,hogy hogy mutatsz,nem aszerint,hogy mi vagy.Hollywood egy olyan hely ahol ezer dollárt is fizetnek egy csókodért,de csak ötven centet a lelkedért.Én tudom,mert eleget utasítottam vissza az előbbit,és tartottam a markomat az ötven centért." 

 

 

                

 

 

 

Szólj hozzá!

Nail Polish Remover teszt:)

2012.07.26. 13:26 lilikovacs

 What kind of nail polish remover?:D

(milyen körömlakklemosót?)

Tegnap kinéztem a fodrász kellékesben egy körömlakk lemosót és úgy gondoltam próbára teszem:) 
Nagyon bevált. Régebben ezt használtam, és nem szerettem annyira:


 



Bár az essence-s termékek olcsók, és a minőségük is rendben van , ez a lemosó nem lett a kedvencem. Nem szeretem az illatát és nekem nehezen hozta le  a körömlakkot.  2/5

Amit említettem hogy most vettem:(Moyra nail polish remover,green apple )



Nagyon szeretem mert, jó illata van ( zöldalma ) aceton mentes és mégis nagyon könnyedén távolítja el a lakkot, árban is elviselhető. (100 ml 310 ft ) A és E-vitaminban gazdag , bőrápoló olajokkal dúsított , mely nem szárítja a körömágyat.  Biztonságosan alkalmazható zselés és porcelán épített körmökhöz is.:) Nekem bevált , majd kipróbálom a többit is :$ (citrom, kókusz, vanília,eper) 5/5

 

Te milyen körömlakklemosót használsz?
Próbáltál már moyrásat? Ha igen, bevált neked is?

Szólj hozzá!

Címkék: porcelán illat köröm lemosó olajok zöldalma polish remover körömágymzselés moyra

Amik a te ruhatáradból sem hiányozhatnak;)

2012.07.22. 13:23 lilikovacs

Nézzük mire is gondoltam ezalatt..

 

 

1.Nagy medálú nyaklánc
Nagyon divatos darab,egy jó választás könnyen feldobja bármelyik szetted,és az egyszerű, elegáns szettekbe izgalmat visz.Ha esetleg a medál köve nem tetszik, könnyedén átfestheted körömlakkal , nagyon szépen fed, és nem is látszik!:)


2.széles öv
Sok mindenhez hordhatod, és nagyon divatos darab.

146764-360x360-1338475520-primary_large


 Tumblr_m0swcrsj6a1rqmn0yo1_500_large

 

 

3.koptatott farmer
Minden évben és évszakban előveheted.Örök divat a koptatott vagy a kivágott farmer :) A kivágott farmer igazi lázadó stílust ad a viselőjének:)

 

 

Tumblr_lygqrfruri1qcmy8fo1_500_large

 



4.bőrdzseki
Ősszel és tavasz elején tökéletes.Nem engedi át a hideget, és egyértelműen kitörölhetetlen ruhadarab évről,évre. :)

 

 

Tumblr_m7db9w6xtk1qa7511o1_500_large

 

 

 

 

Szólj hozzá!

ÍGYVAN!:)

2012.07.21. 14:34 lilikovacs

Tumblr_lzn9nkcepv1rpt9amo1_1280_large

Szólj hozzá!

What kind of nail polish?

2012.07.20. 14:43 lilikovacs

 

What kind of nail polish?

 

Néhány divatos, ízléses , és sok mindenhez menő körömlakk választás!:)

Nagyon divatos a  korall szín , én az AVON tól rendeltem ezt a  'coral reef' színű lakkot és nagyon tetszik, bár mintha ennél
világosabb lenne az enyém..:S :D



A  piros lakk soha nem megy ki a divatból.Sok mindenhez megy, nőies, sok árnyalata van tehát nagy a választék és  minden évszakban jól áll! :)  

Mint említettem a NEON színek egyértelműen hódítanak most..:D Ezeket a lakkokat inkább fodrász kellékesből vegyétek meg:)


541382_463166637040444_1730831449_n_large 

Ez nagyon tetszik! Mars kipróbálni!

 

Abb63edbc42c31d0f7004d242ed8d9057_large

 

 

Legtrendibb színek a hónapban:


Untitled-1_large

 

 

 

Én ezt Marinánál a primadonna  klipjében láttam először és azóta nagy divat lett . Nekem nagyon tetszik!:)


83668505547494710_sdjqnuud_c_large

Nektek milyen lakkozási szokásaitok van?
Szeretitek az extrémebb dolgokat?

Szólj hozzá!

Címkék: divat körömlakk köröm

Cher Lloyd smink

2012.07.20. 13:47 lilikovacs

Mostanság nagyon megkedveltem Cher Lloyd ot. Nagyon tetszenek a zenéi,  stílusa és a sminkje . Egyszerűen vagány:D Itt egy videó a sminkjéről ha esetleg te is  szeretnéd kipróbálni (:

;

Szólj hozzá!

nyári összeállítások!:)

2012.07.18. 08:37 lilikovacs

Tegnap msn en egy haverom felidegesitett azzal hogy a mai divat 'gagyi' ezért otthagytam és készitettem pár  NYÁRI összeállítást:D  Remélem tetszenek! :)


Laza :)

4.jpg

 

 

 

 

 

 

  

kislányos de mégis belevaló :)

8.jpg

 

nőies és játékos:)

5.jpg

hanyag elegancia 

2.jpg

ez inkább felnőtteknek :) szerintem ez egy tiszteletet követelő összeállítás lett.

9.jpg

 

szelesebb , nyári  napokra:) de tavasszal sincs kizárva!

6.jpg

Szólj hozzá!

bűvös platformok.

2012.07.17. 15:57 lilikovacs

Nekem is van platform cipőm , sötétkék 13 cm sarokkal:) Összesen kéttszer volt rajtam, mert annyira kényelmetlen hogy hosszú ideig nem bírom benne. Nem kényelmes cipő , de nagyon szép, elegáns és csinos . Véleményem szerint sok mindenhez megy de rövidebb-mini szoknyával már közönségesnek tűnhet. Na nézzük csak mi is az a platform azok számára akiknek ez még ismeretlen, (bár kétlem:D) vagy esetleg többet szeretnének tudni róla:)

 

platform cipő 

Más néven disco-csizma. Olyan cipők, szandálok vagy csizmák, melyek minimum 5-10 centi vastag talppal rendelkeznek. Ezek a talpak készülhetnek műanyagból, fából, parafából vagy gumiból. A platform cipőknek rengeteg variációit ismerjük: vannak teljesen egybetalpúak, külön magasított talprésszel és hozzáillő magas sarokkal rendelkezőek és az egészen extrém magasságokba merészkedők. Története egészen az ókori Görögországba vezethető vissza, ugyanis a görög színház szereplői ilyen magastalpú cipőkön egyensúlyoztak a színdarab közben, hogy jobban látszódjanak. A 16. századi Velence népszerű kurtizánjai is újra felfedezték maguknak ezt a nem túl kényelmes darabot, majd a középkori Európában leginkább az utcán fellelhető mocsokból való kiemelkedésre használták a hölgyek. Az ősi Kínában a férfiak viselete volt. A disco-láznak, Vivienne Westwoodnak és a Spice Girls-nek köszönhetően napjainkig kitörölhetetlen és egyik legkényelmetlenebb darabja a divatvilágnak.

 

Getimage_large

Az amerika zászlóval díszített ruhák ,cipők,kiégészítők nagyon divatba jöttek 2012 ben! Ez a platform nem egy hétköznapi darab.:)

 

 

Tumblr_m2zo42xmkr1ruahj2o1_500_large

ELEGÁNSTÓL..

 

581298_412137055463837_100000026375383_1523458_1318688312_n_large

 

Tumblr_m6to6andif1rxqouio1_500_large

...AZ EGÉSZEN EXTRÉMIG

Getimage_large

JÁTÉKOS ÉS VAGÁNY

300669_212759805450086_150516628341071_595060_1329460614_n_large

 

COLORFUL

431398_273301392744866_273269306081408_616373_250672485_n_large

ÁLLATMINTÁS

121215012_large

LAKK 

 

 nagy kedvelői ezeknek a szépségeknek..

Lady Gaga

Article-2142654-12fcbb82000005dc-40_634x867_large

 

Nicki Minaj

Nicki_minaj_large

Large.mrdn3e26r9hl_large

 

Rihanna

Rihanna-2012-2560x1600_large

 

 

Szólj hozzá!

karcsúsító szoknya fazonok :)

2012.07.17. 12:18 lilikovacs

 NYÁR VAN! ÉLVEZZÜK A MELEGET:) ! . MINDNEKINEK VAN NŐIES OLDALA ÉS  MINDEN ALKATHOZ VANNAK CSINOS SZOKNYÁK. :D

 

1.Magas derekú körszoknya

A csalafinta körszabás mindenkinek ideális, akinek nincs nagy pocakja. A magasított, húzott derékrész megnyújtja a lábakat, ami már eleve lecsíp kicsit a csípőkerületből. Ám a széles csípőt a szoknya hosszanti redői is slankítják, így minden hangsúly a derékra kerül. Ha vastag a lábad, válassz egy midi fazont. A körte típusok vízfényű toppal is viselhetik, míg a fiús alkatoknak az élénk szoknya és a felsőtestüket picit összenyomó, zárt ingek állnak jól együtt. Ettől a derék íveltebbnek fog tűnni, és a csípő is nőiesebb vonalakat kap.

2.Tulipánfazon

A derékkal egybeolvadó, fiús, szögletes csípőt érdemes picit kiszélesíteni és kerekíteni, ha keskenyebb derekat akarsz. Erre a célra tökéletesen megfelelnek a tulipánfazonú szoknyák, de nem kell túlzásokba esned a csípőgömbölyítéssel. Az is elég, ha a vastag derékpasszt picit íveltebb szabás követi, húzott, ráncolt anyaggal. A virágminta is jó választás, ha teltebb alfelet akarsz, az enyhén fényes és a zárt nyakú felsők pedig arról gondoskodnak, hogy felül úgyszintén nőiesebb legyen a látvány. Így tagoltabbá válik a törzsed, valamint hangsúlyosabb lesz a derekad.

Content_large

3.Maximális optikai hatás

A gumis vagy megkötős derekú szoknyák, illetve az ívelten magasított szabású társaik a legjobb derékkarcsúsító fazonok a szezonban. A körte alkatúakat a redőzött, A-vonalú kreációk tehetik arányossá, a fiús alakra pedig inkább a szűk darabok ajánlottak. Az utóbbi a teltkarcsú homokóráknak éppúgy remekül állhat, de egy övvel mindenképp érdemes rásegíteni a derékszűkítő hatásra.



4.A-vonalú szabás

Az A-vonalú szabás a széles és keskeny csípőre egyaránt jótékonyan hat. Az előbbit megnyújtja a hosszanti redőivel, az utóbbit viszont hangsúlyosabbá teheti, ha megduplázott, lágy rétegekkel és színes mintákkal találkozik. A magasított fazonok a derék legkeskenyebb részére vonzzák a tekintetet, amit azzal is fokozhatsz, ha pont abban a vonalban kötöd meg az ingedet. A két vonal találkozása erősíti egymást a derékvonal kiemelésében, de csak akkor hatásos, ha nincs pocakod.

5.Fekete gumis derék

A legismertebb és egyben a legegyszerűbb optikai trükk, ha a derekat egy fekete sáv hangsúlyozza. Minél nagyobb a kontraszt a szoknya színe és a derékpassz között, annál feltűnőbb lesz az eredmény. A fiús, sportos testalkatúak bátran viselhetnek mintás, csípőkerekítő szoknyákat, ám a derekuk szögletes, ív nélküli részére hívhatják fel a figyelmet ezek a megoldások. A sötét csík ezt megakadályozza, ráadásul koncentráltan a karcsúbb pontra tereli a figyelmet.


Img1507337787_large

6.Rakott szoknya

A széles csípő legjobb barátja a rakott fazon, mely függőleges vonalakkal nyújtja az alakot. A körte típusoknál azonban arra is figyelni kell, hogy a nyurgább, keskenyebb felsőtest egyensúlyba kerüljön a szélesebb alsó fertállyal. Még látványosabb lesz a derékkarcsúsítás eredménye, ha a vállszélességedet széthúzod szélesítő csíkokkal, melyek a melleket is hangsúlyozzák. A legideálisabb, ha a szoknya vastag derékpasszal rendelkezik.


Szólj hozzá!

Az legfontosabb ruhatrendek 2012 nyarán

2012.07.16. 22:03 lilikovacs

1.Nyolcvanas évek

Alapvetően a glitter shine és a metallic stílus számít a nyolcvanas évek nagy visszatérőjének, és ez most sem lesz másképp. Metálfényű és csillogó, flitteres anyagok lepik el a kínálatot, amiket nem csak partiszerkóhoz szántak a tervezők. A mindennapi öltözékedbe éppúgy beültetheted a fényes ruhadarabokat, de basic elképzelésben. Ez azt jelenti, hogy visszafogott, sötét vagy világos tónusokkal kell tálalnod, abszolút egyszerű, letisztult ruhadarabokkal variálva.





2352056_p1290045_-_copy_-_copy_-_copy_-_copy_-_copy_large

2.Járj pizsamában!

A nyolcvanas évekkel együtt visszahullámzik a szabad divatfelfogás, mely utcai viseletté avanzsálja a pizsamákat. Persze inkább pizsamaszerű öltözékekről van szó, és nem arról, hogy hálóruhában kellene flangálnod. Ha egyáltalán hajlandó lesz valaki követni ezt a trendet, nem illik majd megütközni a blézerrel kombinált pizsinacin sem.

3.Rojtok

Szintén a nyolcvanas évek trendjének köszönhetően az Americana irányzatban megszokott rojtok átvándorolnak a glam rock stílusba is. Ráadásul tavasztól jönnek a rövidre szabott, mell alatt elvágott pólók, így érdemes addig picit megdolgoztatni a hasizmot.


4.Infantilis pólók

Ahogy az eddigiek, ez a nyolcvanas évekbeli stílus sem egyeztethető össze azzal, hogy az ember általában a munkahelyén tölti a nap nagy részét, ahol nehezen elképzelhető viselet a giccsesen bazári, plakátmintás póló. Buliban azonban jól mutathat még blézerrel is.

 

Life-is-a-joke_web_large

5.Ötvenes évek

Az ötvenes évek stílusát megidéző Americana trend most tengersok pöttyel támad, nem kímélve a ruhákat, szoknyákat, felsőket, nadrágokat és kiegészítőket sem. Ám a vintage tengerészmódival szintúgy eljátszadozik, így ismét ellepik a kínálatot a csíkos darabok. Ezek a minták a vadóc rockabilly és csajos pin up stílusban egyaránt főszerepet kapnak.


47178364_xg2jwoab_c_large

 

6.Negyvenes évek

Elegáns és szexi, szuper szűk fazonokkal köszön vissza a negyvenes évek. Az új glamúr trend szerint 2012 a midi fazonok éve!

7.Peplum

Szintén a negyvenes évek irányzatával csöppent vissza adivatba a rendkívül nőies, derékkarcsúsító peplum fazon. A kis szoknyarészben bővülő szabás a csípőt hangsúlyozza, így nem mindenkinek áll jól.

Gojane_2218_236619932_large

8.Colorful trend

Idén globálisan, az egész divatot a színek uralják. A colorfultrendnek több ágazata van, melyeket bármilyen stílussal összehozhatsz. Az egyik a tavalyról jól ismert colour blocking, ami idén csíkos verzióban jelenik meg, egyfajta szivárványos hangulatban.

 




Tumblr_m77vcrrewn1rtsh9do1_250_large 



9.Pasztell

Már télen elkezdte csöpögtetni a pasztelltónusokat a colorfuldivat, ám igazán csak tavasszal éri el a csúcspontját a lazúros, halvány színkavalkád. Ami meglepő, hogy az Americana trend vidéki stílusai sem idegenkednek attól, hogy pasztellesre színezzék a nehézkes kötött és tweed anyagokat.

10.Neonszínek

Bár a kilencvenes évek trendje hozta magával a rikító színeket, a colorful divatnak köszönhetően minden stílusra kiterjesztik az uralmukat. A neonsárga és neonzöld, valamint a vibráló türkizkék és narancs árnyalatok a régi irányzatokat is átszínezik.

Tumblr_m77z2yzews1qbwiabo1_500_large

11.Colorful virágminták

A colour blocking idén a mintákra is hatást gyakorol, így a virágos anyagok élénkebb, kontrasztosabb, kirívóbb tónusokat kapnak. Az sem számít majd túlkapásnak, ha színes kiegészítőkkel vagy további mintázatokkal tetézed a kaotikus összképet.

208122_214315271927373_8367804_n_large

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása